01.

01. 

Álltam a zuhogó esőben és vártam. Jack hívott ide, mert mondani akart valamit. Egy kicsit ideges voltam, nem volt jó előérzetem. Fittyet hányva a szakadó esőre várakoztam tovább, mígnem nem olyan messziről feltűnt kapucniba bújtatott feje. Elmosolyodtam és már izgatottan vártam, hogy mikor ér ide. Megállt előttem, levette a kapucniját és szomorú mosollyal az arcán megcsókolt. Még mindig bele tudok remegni a csókjaiba, érintéseibe. Mé mindig annyira szerettem! De persze semmi sem tart örökké. Ajkaim sóhajtva váltak el az övéitől.
- Valamit el kell mondanom- szólalt meg gyönyörű hangján- Elköltözünk.
- Mi?- röhögtem fel erőltetetten- Ezt nem mondod komolyan.
- De.
- Ez olyan szívatás, mint a halloween-i, mi? Akkor az jó poén volt meg minden, de ez szar vicc!
- Ezt teljesen komolyan mondtam.
- Na, hol a kamera?- fordultam idegesen körbe- Előjöhet az egész stáb- mondtam hangosabban, mire az utcán többen felénk fordultak. Jack rátette a kezét a számra és visszahúzott maga mellé- Nem viccelsz, ugye?
A lehajtott fejét csóválta. A keserű mosoly ráfagyott az arcomra és nem tudtam, hogy mit gondoljak. Egy szó, a fejemben összegyűlt kérdések eleje kicsúszott a számon.
- Miért?
Gyönyörű barna szemei bánattól csillogtak. Sóhajtva kiseperte a szemébe lógó tincseit. Beszélni kezdett a szüleiről és az anyagi hátterükről. Láthatta rajtam az elkeseredést mert utál ezekről beszélni.
- Apám ott kapott egy jobban fizető állást és lehet, hogy anyámat is tudják ott alkalmazni. Én is megyek, mert a gyerekekre fogok vigyázni- Jacknek négy kisebb testvére van, két kisfiú és két kislány. A legnagyobb egy fiú és nyolcéves. Őt még csak elhordták iskolába, de az óvoda sokkal messzebb volt. Mindig felajánlottam a segítségemet, de folyamatosan visszautasították.
- Hova költöztök?- tudakoltam nagy levegőt véve. A szemeimet lehunytam és reméltem, hogy tíz percnyi kocsiútra.
- Augustába- Augusta egy kisebb város. Az ország másik felén. Carson city-ből. Mikor tudatosult bennem, hogy nem tízpercnyi autóutról van szó, hanem minimum három napi folyamatos kocsikázás, eltört nálam a mécses. A könnyeim hangtalanul folytak le az arcomon. Az eső már pár perce elállt, az eget ragyogó napsütés kezdte uralni. Itt annyira változékony a júniusi időjárás. Akárcsak a hangulatom...
- Shh, ne sírj, drága!- csitítgatott, amitől még inkább sírni kezdtem. Annyira rohadtul belészerettem!
- Mmossht aakkor mmhi leessz vevelünkk?- szipogtam. Mély levegőket véve próbáltam kontrollálni a feltörni készülő zokogást, búskomorságot. Majd otthon kisírom magam.
- Imádlak- húzott magához édesen és nagyon szorosan ölelt, tartott a karjai között. Szomorúan elmosolyodtam.
- Én is téged- motyogtam a mellkasának, amin a pulóverét szorítottam- Akkor most vége?
- Úgy tűnik- sóhajtotta lemondóan és édesen megcsókolt. Annyira dobogott a szívem, hogy alig hallottam rendesen és majdnem szétrobbant a fejem.
- Mikor mentek?- lehajtotta a fejét a haja pedig körülölelte az arcát.
- Holnap- hát nem aprózta el a búcsúzkodást- Azért nem szóltam, mert nem akartam, hogy az együtt töltött idők ilyen búcsúzósak legyenek.
- Akkor most elmondtad és lelépsz- nevettem fel keserűen- Oké, csak tudd, hogy ez nagyon nem volt fair.  Jogom lett volna hamarabb tudni. Te döntöttél így, jó. Csak ez szarul esett.
- Nem akartalak szomorúnak látni.
- Legalább ha most lelépsz, akkor nem látod a szomorú fejemet- csóváltam idegesen a fejemet- Menj, biztos keres már anyud! Pakolnod kell gondolom meg ilyesmi.
- Igazad van. Ne haragudj, sajnálom!- magához húzott és utoljára megölelt- Jó legyél, Natie!
- Sok szerencsét!- csuklott el a hangom.Eltolt magától, a szemembe nézett, elmosolyodott. Intett egyet és elindult. Elindult az új életébe.

//Ez az első fejezet. Igen, már megint nem időben hoztam. Igen, most volt kedvem hozni a részt. Igen, még mindig a ti szórakoztatásotokra csinálom. És igen, még mindig imádlak benneteket, a kitartó olvasóimat. Nem ígérek semmit, mert az élet úgyis keresztbe húzza a számításaimat. Remélem tetszett. Kitartást a hétre, puszilok mindenkit. ❤ Angi xx.//